Civil

PÁLYÁZAT - Esszépályázat Eötvös Loránd humán- és reáltudományi munkásságával kapcsolatban

A Szegedi Tudományegyetem Eötvös Loránd Kollégiuma és annak Szegedi Tehetség-HÍD Program nevű tehetséggondozó programja esszépályázatot hirdet Eötvös Loránd humán- és reáltudományi munkásságával kapcsolatban középiskolások részére.

A pályázat célja 6-10 oldalas esszé beküldése két témakör egyikét feldolgozva: Eötvös Loránd, a pedagógus és a költő, illetve Eötvös Loránd, a fizikus.

Pályázók köre:
Magánszemélyek: 11. és 12.-es középiskolások.

HÍR- Út a diplomához ösztöndíj 2013/2014 - Ismét meghosszabbították a benyújtási határidőt

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő ismét meghosszabbította a pályázatok beadási határidejét, így az ösztöndíjprogramban való részvételre 2014. március 31-ig lehet jelentkezni.

PÁLYÁZAT - Bridge Budapest Ösztöndíj 2014 - Pályázat gyakorlati lehetőségre nemzetközi startupoknál tehetséges fiataloknak

A Bridge Budapest ismét meghirdette ösztöndíjprogramját tehetséges fiatalok számára.

Az ösztöndíj keretében tehetséges magyar fiatalok (egyetemisták, frissen végzettek stb.) 1 hónapos ösztöndíjprogramon vehetnek részt annak érdekében, hogy tapasztalatot és inspirációt szerezhessenek olyan cégeknél, mint a Bridge Budapest alapító cégei (Prezi, LogMeIn, NNG, Ustream).

Pályázók köre:
Magánszemélyek

Részletek: http://bridgebudapest.org/osztondij/

Határidő: 2014. április 7.

PÁLYÁZAT - Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj 2014 - Pályázat Földünk fontos problémáit célzó megoldások elismerésére

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület közzétette a 2014. évi Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív Díj pályázati felhívását.

A díj célja bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő innovatív megoldások, projektek, munkák elismerése.

Részletek: http://www.swedishchamber.hu/granprize/2014/index.php

Határidő: 2014. április 15. 

HÍR - Út a diplomához ösztöndíj 2013/2014 - Ismét meghosszabbították a benyújtási határidőt

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő ismét meghosszabbította a pályázatok beadási határidejét, így az ösztöndíjprogramban való részvételre 2014. március 31-ig lehet jelentkezni.

 

PÁLYÁZAT - ÉlményKép - A Művészetek Palotája fotó- és videópályázata középiskolás diákok, egyetemi, főiskolai hallgatók számára

A Művészetek Palotája  fotó és videópályázatot hirdet ÉlményKép elnevezéssel középiskolás diákok, egyetemi, főiskolai hallgatók számára.

A pályázat célja a művészetek által nyújtott élményről készült fotók és videók beküldése.

Pályázók köre:
Magánszemélyek

Részletek: http://fotopalyazat.mupa.hu/

Határidő: 2014. április 20. 

PÁLYÁZAT - Hubert H. Humphrey ösztöndíj 2015-2016 - Pályázat amerikai egyetemeken eltöltendő posztgraduális szintű egyetemi programban és szakmai továbbképzésben való részvételre

A Humphrey ösztöndíj fokozatot nem adó, részben posztgraduális szintű egyetemi program, részben szakmai továbbképzés (szakmai gyakorlat, részvétel konferencián, intézménylátogatás, konzultáció) a program által felkínált egyetemen.

Pályázók köre:
Magánszemélyek. Követelmények:

  • Minimum BA, BSc szintű oklevél illetve diploma;
  • Legalább 5 éves, diplomára épülő szakmai gyakorlat;
  • Kiváló angol nyelvtudás.
     

Részletek: http://www.fulbright.hu/for-hungarians/

PÁLYÁZAT - közép- és felsőfokú tanulmányaikat folytató fiataloknak - 7. Ifjúsági Bolyai Pályázat

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette a 7. Ifjúsági Bolyai Pályázat felhívását. A pályázat két nyertese és felkészítő tanáraik 500-500 ezer Ft pénzjutalomban részesülnek.

A pályázat a köznevelésben és a felsőoktatásban tanuló, a tudomány művelése iránt elkötelezett és meghatározott témában elmélyedni képes tehetséges tanulók és hallgatók támogatását és munkájuk elismerését szolgálja.

PÁLYÁZAT - Természettudományos pályázat tehetséggondozó nyári táborban való részvételre diákoknak

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány természettudományos pályázatot hirdetett nyári táborban való részvételre nehéz körülmények között élő, tehetséges diákok részére.

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány természettudományos pályázatot hirdetett nyári táborban való részvételre nehéz körülmények között élő, tehetséges diákok részére.

Pályázók köre:
Jelen felhívás keretében kizárólag magyarországi székhellyel rendelkező intézmények, szervezetek, egyesületek, vállalkozások jogosultak pályázni.

Oldalak

Feliratkozás Civil csatornájára