Civil Összefogás az ELTE TTK-n

Cél

A Hallgatói Alapítvány és együttműködő szervezeteinek célja, hogy népszerűsítse a természettudományos gondolkodást, természettudományi ismeretterjesztést végezzen, és terjessze a környezettudatos gondolkodást.

Az ELTE Lágymányosi Campusán számos, többnyire szakmai, civil szervezet működik. Ezen civil szervezetek összefogásában hatalmas lehetőségek rejlenek a fenti cél elérése érdekében. A szervezetek munkatársainak folyamatos képzése alapvető a központi cél elérése érdekében.

Indokoltság

Az uniós tagállamok közül Magyarországon kiemelkedően kevés fiatal választja a műszaki és a természettudományos pályát, holott ezek a szakmák művelői, illetve a tudomány és a technológia fejlődése az ország fejlődésének és a gazdaság növekedésének legfontosabb letéteményesei. A hazai és nemzetközi programokkal is alátámasztott cél a természettudományos végzettséggel rendelkezők számának növelése a tudományágak vonzerejének növelésével, és a tudományos eredmények társadalmi ismertségének és elismerésének erősítése. E cél megvalósításában a civil diákközösségek szerepvállalása nélkülözhetetlen, népszerűsíteni a természettudományok területeit a fiatalok körében leghatékonyabban egy diákszervezet tudja. Aktivitásuk fokozódása pozitív hatással van a terület társadalmi elismertségére is.
Tapasztaltuk, hogy annak ellenére, hogy a tudományos civil diákszervezetek többsége aktívan részt vesz és fontosnak is tartja részvételét a terület népszerűsítésében, fejlesztésében, valamint a helyi adottságokat pontosan ismeri, információ- illetve forráshiánnyal küzd. Épp ezért lényeges hatékonyabbá tenni az információáramlást annak érdekében, hogy a diákszervezetek jobban megismerhessék lehetőségeiket.

Előzmények

Az Alapítvány 2007 óta foglalkozik a természettudományos terület civil szervezeteinek összefogásával, képzésének megszervezésével. Ennek kapcsán több sikeres projektet is lebonyolítottunk az elmúlt évek során: civil hálózat létrehozása és fejlesztése, civil önszerveződések támogatása projekt, kommunikációs stratégia kidolgozása, civil diákfórum, civil találkozó.

Az utóbbi két évben azonban, forráshiány miatt, ezen programjaink folytatása sajnos elmaradt. Ezen felül olyan szakterületeken is felmerült önálló szakmai egyesület alapításának igénye, ahol korábban nem működtek ilyen szervezetek. Így mind a korábban működő, mind a most alakuló civil szervezetek számára fontos, hogy szakmai tudásukat bővítsék, képességeiket fejlesszék.

Alapítványunk hosszú évek óta végez természettudományos ismeretterjesztő és környezettudatos gondolkodást népszerűsítő tevékenységet. Ebben legfontosabb partnereink az ELTE Környezettudományi Klub és a Paksi Atomerőmű.

Projekt elemei

  1. Természettudományi civil információs honlap létrehozása
  2. Képzések szervezése az együttműködő civil szervezetek számára
  3. Ismeretterjesztő és népszerűsítő előadások középiskolások számára